Lázár Ervin – Hét szeretőm szövegkönyv (részlet)

Az igazgató ekkor felrohan a dobogóra, és hadonászó kézmozdulatokkal csendet kér, majd magyarázni kezd.

Igazgató         Erről szó sem lehet, a bűvész semmi esetre sem lebbentheti fel a fátylat a mutatvány titkáról.

A bűvész elgondolkozva áll az igazgató mellett, arca piros, izzad, majd félretolja az igazgatót.

Bűvész            Ingyen is elárulhatom.

Az igazgató a bűvész felé fordul.

Igazgató         (Nem törődve a közönséggel, eleinte kéri, aztán fenyegeti, a társulat jövőjéről és különböző, a közönségnek nem nagyon érthető, nyilván belső összefüggésekről beszél, s arról a fölmérhetetlen kárról, amit a bűvész trükkjének felfedésével okozna)

A bűvész nem törődik vele, a közönség lehurrogja az igazgatót.

Az igazgató néhány tiltakozó mozdulattal próbálkozik, majd mond valamit, amit az ordításoktól és a füttyszótól már nem hall senki. Végül elsompolyog a dobogóról. A közönség megdöbben a bűvész izzadó arcán. Hirtelen csend van.

Bűvész            Nincs trükköm.

Fizika tanár    Hogyhogy nincs?

Bűvész            Egyszerűen nincs. Valóban tigrissé változtatom a nyulat.

A közönség kifejezi nemtetszését, hurrog.

Néző/1             Jó humora van.

A bűvész megismétli a terítő nélküli asztalon.

Bűvész            (remegő kézzel int) Nézzék meg hát lepel nélkül!  

Mindenki előrébb csúszik a székén, nyújtogatják a nyakukat.

A bűvész két-három méterre áll az asztaltól, szemét lehunyva koncentrál.

Az asztalon hirtelen ott terem egy nyúl, majd a nyúl helyén egy tigris.

Csönd van.

Fizika tanár    Szuggesztió!

Közönség        Igen, tömegszuggesztió

A bűvész összeszorítja fogait a dobogón, és felemeli a kezét.

Bűvész            Értsék meg, nem csalás! Én ezt meg tudom csinálni!

Néző/1            Ugyanaz, mint a fakírtrükk.

Többen érdeklődnek, mi az a fakírtrükk.

Néző/1                        (Gyors, hadaró hangon elmeséli (néhány szó után az egész terem őt figyeli), hogy Indiában néhány fakír megcsinálja, hogy földob egy kötelet a levegőbe, a kötél megmerevedik, ekkor fölmászik rá egy kisfiú, utána a szájában késsel a fakír, fönt szétdarabolja a gyereket, beledobálja egy kosárba, majd az ámuló tömeg előtt lemászik, a kötél lehull, a gyerek épen és elevenen kiugrik a kosárból.
Egyszer az „amik” lefilmezték a jelenetet, de a filmkockákon nem történt semmi. A gyerek és a fakír kézen fogva állt a kosár mellett, szemben a közönséggel.)

Fizika tanár    Filmezzük le! (a bűvészhez fordul, és udvariasan megkérdezi) Lefilmezhetjük?

A bűvész bólint, az iskola filmszakkörének néhány tagja elrohan a filmfelvevő gépért, szomorúan áll a dobogón. A mutatványt megismétli a felvevőgép előtt is, s míg a fiúk a laboratóriumban előhívják a felvételt, a közönség kérésére még egyszer megismétli, most már nem a dobogón, hanem lenn, a széksorok között, a közönség felbolydul.

A fiúk visszatérnek a filmmel.

Rakovszky Zsuzsa - Gyerekkori öreg nők /fotó illusztrációval/

Mi is volt még? Az oszlopos pohárszék,

nyersmáj-színű márványlappal. A csészék
– a fénybe tartva szürke csésze-köd-
felhővé ritkultak –, az Új Idők
pár évfolyama, árny-agár ovál
keretben, karlsbadi emlékpohár,
de már csak mint a süllyedő hajóról
találomra mentett kakukkos óra
vagy tízszemélyes étkészlet egy sziget
pálmái és kecskéi közt. Minek
kellett család-, cseléd- és fénytelen,
vizes garzonba két egymást szemen
vetítő nagytükör? Üres levest
ezüst kanállal enni? Érdemes
volt a szemenként adagolt cukorhoz
csipeszt fogni? Mit gondoltak, mikor fog
a rongyláda purgatóriumát
lakó, tíz-éve-volt-divat ruhák
közül akár csak egy is üdvözülni
egy tavaszi korzón? (Mikor derült ki:
ha úgyse megy, már nincs mért zongoráznom,
sosem fogom egy „jó” vidéki házban
a „Für Elise”-zel kápráztatni el
komoly kérőimet?) Ugyan mivel
áltathatták maguk, ki tudja: váltig
hitték, azért egy-két játékszabályt még
maga a sors is figyelembe vesz.
Ínség, betegség: jó, rendben – de ez?
Alice őszen, még mindig lakkcipőben
és jólnevelten egy abszurd időben,
egy álomban, mely ezúttal szilárd
anyagból gyúratott – az álvilág
egy fél világért össze nem omolna.
Közben az idő úgy megy, mintha volna
még s az övék: hol zölden, hol fehéren
habzik föl, a soha az új nevén nem
hívott teret futólag rózsavészbe
döntve, vagy hó-szellemképpel tetézve
az emlékmű-oroszlán bronzsörényét,
az időjelző-házat. Újra, végképp
lecsattog s úgy marad a rossz roletta,
mind foltosabb a fal, mind cigaretta-
papír-szerűbb a foltos bőr a kézen,
táskák közé süpped a könnyező szem.
És még mi is? Csak egy túlexponált
fotó: fehér szellem – a gyertyaláng –
elől, kinn vélhetőleg tél meg este,
benn villanyfény, ünnepi abrosz csücske
lóg be a képbe, egy tükörkeret
ködös cirkalmai. A hátteret
szerzett jogon birtokló árny-gomolyból
félig-alig kitetsző szürke foltból,
fél-körvonalból kis jóindulattal
egy váll vagy áll, vagy azonosíthatatlan
gazdájú kéz olvasható elő –
az is mosódik végleg elfelé…

Rakovszky Zsuzsa - Mint /fotó illusztrációval/

Mint elkallódott expedíció

után maradt késő leszármazottak,
nyershúson tengő kényszer-eszkimó
csoport, a szemfájdító sarki hó,
leolthatatlanul bosszantó rézvörös nap
világánál, ha nappal-éjszakája
unalmát enyhítendő, feltalálja
a tízes számrendszert, a puskaport vagy
az ábécét, az elnyomás homálya
s a megszokás megint más homálya közt a roppant
maguktól-értetődőségek fölragyogtak,
és hogy nekünk, mégis kiváltság, legkivált ha
nyilvánvaló: utóbb legjobb esetben is csak
mint pár, délben fakó fényt szivárgó utcalámpa…

Rakovszky Zsuzsa - Papírhajók /fotó illusztrációval/

Hogy korszak és körülmény aknazárja

százszázalékosan… azért ne hidd!
Merthogy lélekben persze…? Nincs kizárva.
Mondjuk, hatévesen az Ikva-híd
rozoga korlátján jól áthajolva
figyelhetted reménykedve, kiér-e
a túlfelén vízbe ejtett hajó a
három lépésnyi táv másik felére.
De ha igen, ha átkel a híd árnya
alatt, még meglehet: beléötöl
egy hosszú ág a partról, vagy berántja
s többé soha nem hánytorgatja föl
ahol a meder szintje hirtelen
megcsuklik, az a forrongó fehér
hab, az a törpe vízesés – ha nem,
ha megússza azt is, ha már elér,
meg-megiramodva, féloldalára
dőlve, ha elbiceg a torokig,
a boltívig, ahol a föld alá a
fekete folyosón befut a víz,
akkor már! fű alatt, és kő alatt,
és föld alatt, vízhatlan sztaniolja
kioltva bár, emelt orral halad
a nyílt vizek felé, ki a csatorna-
bűzből a másik városba, ahol ha
megérkeznél, kabátodon a keshedt
szőrgallérral, nem csúfolnák: „Ki hord ma
ilyet?”, sem azt, ha citromot csepegtetsz
a halra, nem kell halszemű agyag-
bálvány előtt hazudni össze-vissza,
tudván tudva, hogy tudván tudja: csak
féltedben. Valahol, valami tiszta,
valami jó – különben hogy lehetne
ilyen sivár, ilyen komisz ez itt?
Ennyit lehet: valódi tengerekre
indíthatod jelképes részeid,
s viszont. A megtapasztalt mostoha
a képzeletben létrehozza édes
visszáját – bár el nem döntöd soha,
minek nevezd el: emléknek? reménynek?

Rakovszky Zsuzsa - Párok /fotó illusztrációval/

A lángoló dühvel vagy higgadt-módszeresen

izzé-porrá toporzékolt karóra.
Az egyre szennyezettebb szókészletek, a szem
tükrén a jéghideg karikatúra.
A kéthetente-két-szót, felhúzhatós babák az
Orange Pekoe vagy a Lapszang Szucsong
dobozai között kóvályogva, az álarc
alatt a düh, a lassított-film gesztusok.
A sör, a bor, a fél üveg Valériána,
jól időzítve, a hetediken
az utolsó utáni érv, a kirohanás a
gangra, és aki le, és aki nem.
Hangversenyen, színházban, buszra várva
derűsek, jólneveltek, kedvesek.
A közös ágyban a buszokra, szállodákra
lángot hajító őrület ketyeg.
A régi-új, a fényre, lombra lobbant világ a
kezdet legkezdetén.
A reggel és a rózsa, a harmat és a hála,
a „csalfa, vak remény”…

Rakovszky Zsuzsa - Fehér fekete /fotó illusztrációval/

Élve dobták a kályhába a patkányt:

előbb a sistergő, narancsvörös láng
közt patkány-forma árny, később finom
rágcsáló-csontozat egy múzeum
hullámzó tárló-üvege alatt,
majd az sem. A macska-szaporulat
fölöslege vízbe, aztán szemétre
kerül, egy ázott gallér tarka prémje
darabokban, hamu és hagymahéj közt.
Közben a nap süt, kék az ég, a fű zöld,
fényes sörény, és mindez hihetetlen.
A tetszhalott, fakó gallyak rügyekben
törnek ki sorra, rangrejtett smaragd
tavalyi, sárga fű közt, benne a Nap
fullánkja, dél dől a gyomos telekre,
nyár lesz, tízmillió káposztalepke
sodródik seprő szélben, az elhevert gyep
fölött fehér, tündér atommodellek:
a pitypangok. Minden úgy jó, ahogy van:
ez a szem nézete. Holott az agyban
egy végtelen védő- és vádbeszéd
folyik egyszerre s szortírozza szét
– melyik ki mellett szól – a képeket.
Egy csont-jég laboránsnő méreget
pitypangot itt, patkányt ott. Egy fehér-
fekete logika – érv-ellenérv –
őröl, s zsarol, hogy el kell döntenem:
egész-igen, vagy az egészre: nem.

A papírra vetett, összecsengő szavak hatalma

Repüljünk egy kicsit vissza az időben, az írógépek világába, amikor még nem lehetett egyetlen billentyű lenyomásával kitörölni gondolatainkat, mintha mi sem történt volna.

Egy gondolat.
Egy leütés.
Egy karakter.
Egy.
Egyetlen egy.
Még semmit sem jelent. Még nincs konkrét értelme, nem tudhatjuk előre, hogy mi fog kisülni belőle. De már nyomot hagyott a papíron.
Visszavonhatatlanul. – és ez még csak egy ártatlan leütés, a sok közül.
Csupán egy apró mozdulat.

Aztán jön egy szó.
De minden szónak hatalma van. Képes elszomorítani, akár meg is ríkat, de fel is vidíthat, meg is nevettethet, és ez még mindig csak egy kicsiny szó, amely egy ember egész hangulatát megváltoztathatja.
A szavaknak nem csak hatalmuk van, de erejük is. Jelképek. Az érzelmek és a gondolatok megtestesülése. Érzések, és további tejesen érinthetetlen fogalmak és tények végtelen tárháza.
De, hogy lehet egy szónak ereje? – Hát úgy, hogy például a szeretet és a kitartás szavai olyan hihetetlen motivációt képesek kiváltani, hogy „hegyeket mozgatnak”, gyógyítanak, és a lehetetlen is lehetségessé válik.
„A lehetetlen is lehetséges, csak tovább tart.”

Majd egy másik.
Ezekből lassan kikerekedik egy sor. A sorokból pedig lassan versszakok lesznek. Végül a versszakok egy kész költeményt hoznak létre.

Költeménynek nevezhetünk egy verset, de akár egy dalszöveget is.
Formailag nem különböznek, hiszen van ritmusuk, stílusuk, rímeik, és dallamosan összecsengőek a soraik. Ámbár abban, hogy milyen hatást váltanak ki az emberekből, és hogyan, annál inkább.

A verseket úgy képzeljük el, és értelmezzük, ahogyan szeretnénk.
De egy dalnak konkrét mondanivalója van; ha kell, odacsap; vagy csupán csak elgondolkodtat. Egy verset elő kell venni, keresni, el kell olvasni, hogy teljesen eljuthasson hozzánk. Bezzeg egy dallamhoz elég egy gombnyomás bármilyen elektronikai eszközön, és máris az ölünkbe pottyan ezernyi érzelem, hiszen minden dal, és dalszöveg más, mást is fejez ki, máshogy hat mindenkire. A különböző zenei stílusokat sem szeretheti mindenki. Van, aki képtelen meghallgatni egy klasszikus zenét, de lehet, hogy valakit csak az tud megnyugtatni. Vagy van, akit taszít a kemény rock, de lehet, hogy csak a metál stílusú zenére tudja kiadni magából a felgyülemlett feszültséget. Egy megfelelő dal átsegíthet bármin.

Dorothy /Egy magyar, női rock banda/ - Amikor a kettő négy (részlet)
Így maradok talpon láthatod,
Sosem adom fel, azt várhatod.
Ismerem régen a dallamot,
Minden egyes hangot.

A versek sem mindig ésszerűek, inkább meghökkentőek, és groteszkek, de ebben is rejlik a szépségük. A különböző versfajtákat sem kedvelheti mindenki, például van, akit az érzelmesebbek fognak meg igazán, de van, aki a tájversekért van oda, de ezt a végtelenségig lehetne folytatni.

Milliónyi szerelmes vers és dal létezik egyaránt, és ezeket gyakran elő is veszik. Bár egy-egy zenére mindenki nyitott, a verseket kevesen szeretik. Bizonyos lelkület kell hozzá, hogy bizonyos verseket megértsen és megszeressen valaki. Ezzel szemben, ha egy eleinte semleges dalt sokszor hallgatunk egymás után, olyannyira beépül a tudatunkba, hogy később meg is szeretjük azt a bizonyos zenét.

Megesik, hogy egy dal, egy hangzás, egy zenei alap annyira megfog minket lelkileg, hogy el sem tudnánk azt a mélységet, azt az összhatást képzelni egy szimpla versként, hiszen nem hozná ki belőlünk azt az összetett érzelmi hatást, amit a dal volt csak képes.

Ilyen mély hatást gyakorol, és mély érzelmeket vált ki az emberből a következő dal, amely a szavakat és a tetteket helyezi előtérbe, egy olyan fontos kérdésben, mint a gyógyulás, és maga az élet.

Kowalsky meg a Vega - Tizenötmillióból egy (részlet)

A nagy szavak bár szépek
de senkiért még semmit nem tettek
de az aki, az életedért akár a halállal szembe néz.
Döntsd el te, melyik mennyit ér!

…

Mondd, neked mit jelent, hogy annál nagyobb szeretet nincs
Mint ha másokért önként adnád az életed....

Ma már egyre több verset zenésítenek meg, dolgoznak fel, akár többen is, különböző stílusokban. Ilyen például a Tiszta szívvel, Egy gondolat bánt engemet, Nem tudhatom, Bájoló. Leginkább a feltörekvő Red Bull Pilvaker – A szavak forradalma nevezetű társulat vers megzenésítő munkássága a jelentős, hiszen így sokkal könnyebb a mai fiatalokkal megszerettetni a verseket, mint eléjük tenni egy verses kötetet.

A különböző megzenésített versből kiemelendő Radnóti Miklós – Bájoló című verse, amely Szabó Balázs Bandája által hihetetlen ismertségre tett szert, és sokan a dal formátumot jobban kedvelik, mint az eredeti költeményt.

Radnóti Miklós – Bájoló
Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem vad
dörgedelemmel,
kékje lehervad
lenn a tavaknak
s  tükre megárad,
jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged,
mossa az eső
össze szivünket.

Szabó Balázs Bandája – Bájoló
Rebbenő szemmel ülök a fényben,
Rózsafa ugrik át a sövényen,
Ugrik a fény is, gyűlik a felleg,
Surran a villám, s már feleselget.

S már feleselget fenn a magasban,
Fenn a magasban dörgedelem vad,
Dörgedelem vad, dörgedelemmel,
Dörgedelemmel, s kékje lehervad.

S kékje lehervad, lenn a tavaknak,
Lenn a tavaknak, s tükre megárad,
S tükre megárad, jöjj be a házba,
Jöjj be a házba, vesd le ruhádat.

Vesd le ruhádat, már esik is kinn,
Már esik is kinn, már esik is kinn,
Vesd le az inged mossa az eső,
Mossa az eső össze szívünket.

Az eredeti alkotáshoz képest, a dalszöveg változatban jelenlévő kisebb ismétlések dallamosabbá teszik a verset, és ezáltal tapadósabbá válik a dallam, vagyis fülbemászóbb.

Végezetül egy tanács a dalok és versek világához:

Menj, halld a világot, hisz sok mondanivalója van, csak nyitott szív kell hozzá.
A zene és a költészet hatalmas dolog; egy dal, egy vers megváltoztathatja a kedved, az életed.
Halld a zenét, akár a füleden át, egy dalt, akár az elméden át, egy költő lelkének dalát, melyet szívéből írt, s vetett papírra.